Hosszú bejegyzés 🙂 Olvasd el légyszi 😉 😛
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy miként lehet lezárni ezt a 3 évet. Mi lesz a folytatás és hogyan képzelem el a sportban a jövőmet?!

Tudom, hogy eltelt már azóta 1 hónap, hogy hazajöttem és érdemleges hírt, még nem adtam magamról, csak kissebb postokban tudhatjátok azt, hogy mit csinálok.
Először is fogadjátok a beszámolómat a paralimpiáig vezető útról, majd a paralimpiáról.

Amikor elkezdtem, érdeklődni a sport iránt, nem nagyon volt még elkpzelésem, hogy mi is a célom vele… Pontosabban egy célom volt, visszakapni azt a sportot, amit a butaságom miatt elvesztettem, majdnem a lábammal együtt. Iszonyat ürességet éreztem magamban, valami nagyon hiányzott… Mégpedig a tenisz! Amint lehetőséget kaptam a Családomtól és a Magyar Tenisz Szövetségtől, nem gondolkodtam egy percet sem, hogy újra kezdjem a sportomat, igaz egy kicsit más formátumban, kerekesszékben ülve, de újra teniszezve. Nagy segítséget kaptam a Családomtól és az MTSZ-től a kezdeti lépések megtételében. A Családom ösztönzött, ha van ilyen lehetőségem akkor éljek vele, illetve az MTSZ (Bor Péter) kivitt magával Bukarestbe egy felkészítő képzésre, amely az alapjait fektette le bennem a kerekesszékes tenisznek. Ezt meglovagolva csaptam bele a sportba edzőm Rádi Richárd oldalán. Ekkor már nem csak tenisz mint sport űzése, hanem a riói paralimpia volt a cél. Idő szűkében nagyon gyorsan teltek az események és már azon vettem észre magam, hogy Farkas Lacival ülök egy autóban és az első nemzetközi versenyemre tartok Csehországba. Ranglista hiányában másod táblán kaptam helyet, amelyeket nagy izgalmakkal indítottam. Ezt kihasználva sikerült mind egyéniben, mind párosban megnyernem az első versenyemet a másod-kategóriában.

Mi tagadás, ez adott egy lendületet… Fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem, már a következő versenyen volt és a következőn, s így tovább… Stratégikusan próbáltuk meg a lehető legtöbb pontot gyűjteni és úgy kialakítani a versenynaptáram, hogy a lehető legjobb helyezéssel várjam a kvalifikációs időszakot, amikor már minden pont komoly tétre megy.
Így is lett. Egy nagyon komoly pontokért harcoló versenybe csöppentem bele. Nulla tapasztalattal, így megkaptam egy újabb hideg zuhanyt… Vészesen fogyóban volt az időnk, hogy elérjük a megfelelő ranglistát. Néha egy kicsit elhamarkodott, elkapkodott döntést hoztunk. Viszont ebből a jövőben tudunk kamatoztatni tapasztalatot.
A Kvalifikációs időszak lezárása előtt 3 hónappal nagyon távolinak tűnt még a cél. Őszintén megmondva, ez egy kicsikét a kedvemet szegte. De a folyamatos bíztatásotok melett, újabb és újabb erő csomagot kaptam. A kvalifikációs szezon zárásával sajnos, azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy nem elegendő az eddig gyűjtött pontom. Pár hellyel, de lecsúsztam az egyenes kijutástól a paralimpiára. Egy világ dőlt bennem össze… Nagyon meg akartam felelni a céljaimnak, nektek, akik hittek bennem és biztattatok versenyről versenyre.

A kvalifikációs idő lejárt 1 hónapja, amikor telefont kaptam a Magyar Paralimpiai Bizottságtól, ahonnan Urr Anita közölte velem, hogy üljek le! Gratulál! Mert kijutottam a paralimpiára rendezői szabadkártyával! … … Hatásszünet! Hirtelen nem tudtam, mit mondani. Csak annyit, hogy köszönöm. A telefon lerakása után két percel kitört belőlem minden stressz és kínlódás okozta energia… Hihetetlen, leírhatatlan érzések kaptak el, a mai napig egy nagyon emlékezetes pillanat. Örömömben elkezdtem telefonálni a Családomnak és próbáltam nekik elmondani, hogy mi is történt. A Párom mellettem volt a hír közlésekor és biztosan állíthatom, hogy ő is olyan örömöt érzett, hogy… Az a sok távol lét és utazás kifizetődött. Elértük azt a célt, amit közösen is kitűztünk. Felemelő pillanatok voltak. Mindennél többet ért azonban, hogy a Párom és Családom nagyon büszke volt rám. Paralimpikon leszek!

A felkészülést azonnal megkezdtük Ricsivel a paralimpiára. Kinéztük azokat a versenyeket, amelyek ezdések gyaránt segíthetnek abban, hogy a paralimpián jól szerepelhessek. Itt egy újabb kapkodás kezdődőtt. Merítettem energiát abból, hogy mindannyian követtek és bíztattatok, továbbá, hogy 2 Olasz és 1 Magyar versenyt nyertem meg az utóbbi időszakban.
A felkészülésem alatt egy kicsit más irányba tereltük a játékomat, ami akkor nem tűnt túl hatásosnak. Nem tudtam eredményeket hozni a felkészülés alatt. De reméltük, hogy ez a paralimpiára kamatozni fog.
Így lett. Egy közel kész játékkal, letisztult stratégiával érkeztünk meg a Ferihegyi repülőtérre, ahol már alig vártük, hogy a baromi hosszú repülő útnak vége legyen és ott legyünk Rióban.
Leesett az állunk, amikor megérkeztünk. Olyan helyre csöppentünk a paralimpiai csapattal, hogy az valami észbontó. A paralimpia falú monumentális épületei magasodtak fölénk olyan infrastruktúrával, hogy arra szavak nincsenek. Megcsináltuk! Itt vagyunk! Ezt nem hittük el!

A szállásunkra busszal vittek el a falun belül és megkaptuk az apartmanunkat. Boronkay Peti Triatlonos és edzője Balla Peti volt a szálláson a lakótársunk. Egyből éreztük a Ricsivel, hogy ez egy jókedvő esemény lesz, pláne, hogy szegény Boronkay Peti szerencsétlenségein röhögtünk. Utólag nagyon vicces szerencsétlen srác balszerencséje, de akkor Peti nagyon mérges volt … Sőtt, még annál is jobban, de egy idő után már ő is csak nevetett rajta. Tisztesen helyt is állt a későbbiekben, sőtt, annak tudtában, hogy mindezt, hogy érte el… Még nagyobb eredmény volt a részéről.
Mi, Ricsivel egyből másnap neki láttunk a munkának, hogyan tudunk minél többet edzeni és a legjobban aklimatizálódni. Ez elején voltak információs zsákutcák, de könyedén abszolváltuk az akadályokat az MPB helyi kis irodájának segítségével. Nap mint nap edzettünk, feladatoztunk, néztük, hogy a többiek milyen formában vannak, de tudtuk, hogy itt már nincs más dolgunk, mint kihozni magunkból a legtöbbet, érdemi fejlődésre már késő van.
Elérkezett a nagy nap. Megtudtuk, hogy kivel fogom játszani az első kört. Nem voltam nagyon vidám a hír hallatán. Leon Els dél-afrikai játékos lett az ellenfelem, akivel köztudottan nagyon jóban vagyok. Ettől tudtuk, hogy jelen helyzetben el kell vonatkoztatnunk és fair play módjára kell felülmúlnom a pályán.
A verseny megkezdődött! Nagyon izgatott voltam! Szinte remegtem! Pályára szólítottak! Ricsivel egymásra néztünk! Itt az idő! Szó nélkül, csak szemmel megbeszéltük, hogy gyerünk már basszus! Amikor megérkeztem a pályára, akárcsak egy sztár, elszállt minden félelem és izgatottság. Minél hamarabb játszani akartam és azt akartam hallani a székbírótól, hogy ready.. play! Elkezdődött! Az elejétől kezdve tudtam irányítani a játékot. Pontról-pontra építkeztem. Mindig csak a következő pontra figyeltem és ha az megvan, akkor a következőre, s így tovább. Ott kaptam észbe, hogy 6/3 ide az első szett. Kikértem egy szünetet és kisétáltam mosdóba. Megbeszéltem magammal, hogy most fújok egyet és amikor visszamegyek akkor minden onnan megy tovább, ahol abbahagytam. Így is lett! Nagyon jól ment a játék, nagyon jól éreztem magam a pályán. Nagyon rég óta végre élveztem a játékot, minden percét és pontját. Majd 5/1 ide. Leon széke csütörtököt mondott. Leesett a lábtartója. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy segítsek neki. Nem úgy szerettem volna lemenni a pályáról, hogy segíthettem volna, de nem tettem. Azonnal nekiálltunk a székének a szervízelésének. Együttes erővel újra versenyképes volt a széke, amit a közönség hihetetlen tapsorkánnal díjazott! Nagyon jól esett. Itt egy kicsit bealudtam, és pár fontos pillanatban dekoncentrált voltam. De a márkőzést 6/3 6/3 ra sikerült megnyernem, életem első paralimpiáján! Visszatérve a padomhoz, nem tudtam mást tenni, mint sírni! Nem hittem el, hogy mi történik, kijutottam a paralimpiára és az első meccsemet nyertem! Abban a sírásban minden benne volt. Eszembe jutott szüleimnek a szavai, mikor még pici voltam és juniorként elkenték a számat, ” Sírni csak a győzteseknek szabad!”. Tényleg… egy meccset nyertem, de olyan volt mint ha megnyertem volna a paralimpiát mind a négy Grand Slam tornával együtt! Továbbiakban csak mosolyogtam és a faluban semmi sem tudta a kedvem szegni. Ezt követően egy nap pihit kaptam. Majd a következő körben sajnos kikaptam, de ez nem szomorított el egyáltalán. Végeztem, és számomra nagyon jól… Ez volt a lényeg. Ezt követően, a pihenés vette kezdetét és az, hogy megnézzük a várost. Láttuk a Corcovadot, a Selarónt és a Copacabanát. Nagyon szép volt. De ekkor már nagyon vágytam haza.
A paralimpiai csapat tagjai között rengetek jó viszony köttetett és sokak eddigre végeztek a versenyekkel, nagyon jó eredményekkel. Ezúton is gratulálok mindenkinek a szuper szerepléséhez!

Itthon vagyunk. Egy fejezet lezárult. Itt villog előttem a kurzor és azon gondolkodom, hogy mit írjak ide. Mi a következő cél? Egyenlőre nem tudom, kicsit kifújom magam. Befejezem az iskolámat remélhetőleg egy diplomával. Folytatom a munkám a Családi cégben, meteszek mindennél többet, hogy nagyon hasznos legyek. Több időt töltsek el a menyasszonyommal. És a 3 év tapasztalatával a hátam mögött, lássak neki a jövöben a munkámhoz a teniszpályán, hogy minél jobb eredményeket érjek el a Magyar zászló alatt, büszkeséget okozzak mindenkinek, aki támogat.
Köszönet:
• A Családomnak a támogatásukért és odaadásukért
• A Páromnak a kitartásáért és segítségéért
• A Magyar Tenisz Szövetségnek a támogatásáért
• A Gubacsi Zsófi Tenisz Klubnak a támogatásáért
• A Magyar Paralimpiai Bizottságnak a támogatásáért
• A Yonex Magyarországnak a támogatásáért és a felszerelésekért
• A PlayMax áruháznak a korábbi bizalmukért
• És neked mert végigolvastad ez a korán sem kicsi blogbejegyzést és élménybeszámolót, támogattál megtisztelő figyelmeddel és szurkoltál!

Hamarosan nagy dolgokkal jelentkezem !!! 🙂
Roli voltam, PARALIMPIKON!!! 🙂