Szerző: Romhányi Tamás                  Forrás: Magyar Idők, 2016. szeptember 04.

“Németh Roland szállítmányozási ügyintéző, tolmács és egyetemi hallgató megszokta már, hogy az emberek egy részéből ellenszenvet vált ki. Vékony alkatú, laza mozgású fiatalember, talán a tekintetében lehet valami, amin megakad a lányok szeme. Első benyomásra sikeres aranyifjúnak tűnik, aki Audijával tétovázás nélkül beáll a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyre. Németh Rolandot olyankor félhangos megjegyzések, trágár beszólások kísérik a bejáratig. Érdekes módon ez akkor is így volt, amikor két mankóval szállt ki az autóból, és a lábát furcsán húzva sántikált az épületig. Egyszer egy gyorsétterem bejáratánál valaki egy pohár szójaitalt vágott a szélvédőjéhez. Ma már mankó nélkül közlekedik, az autóját eladta, a munkahelyén kapott szolgálati gépkocsival jár. A lényeg azonban mit sem változott: röviddel az után, hogy a mozgáskorlátozott igazolványt kihelyezte a hathengeres terepjáró szélvédője mögé, a kocsi karosszériáját valakik teljes hosszában végigkaristolták.

Németh Roland nem foglalkozik az emberek véleményével. Nem csupán tehetséges játékos, több annál

Németh Roland azt mondja, nem foglalkozik az emberek véleményével. Ha sikert akar elérni, a saját útját kell járnia, a külvilágot ebből ki kell zárni. Megtanulta, hogyan szűrje ki a zavaró elemeket, és azt is, hogy a győzelemért keményen kell dolgozni. Két évvel ezelőtt történetesen azt tűzte ki célul, hogy 2016-ban parasportolóként ott legyen Rióban. Június közepén kiderült, hogy egyedüli magyar kerekesszékes teniszezőként tagja lett a küldöttségnek.

Hatévesen kezdett teniszezni. Tizenöt évesen Barcelonában a teniszakadémián töltötte a nyarat, a tábor végén megszorította a Davis-kupában játszó edzőjét. Akkor úgy döntöttek, átugorják a hazai versenyeket, kétévi tudatos felkészülés után pedig mindjárt a nemzetközi mezőnyben méreti meg magát. Erre azonban már nem került sor, a versenyszezon kezdete előtt motoros balesetet szenvedett.

– Félreértés ne essék, nem nagyzolásra kellett a motor, mindennapos közlekedésre használtam, hogy az iskolából időben odaérjek az edzésre – mondja, majd hozzáteszi, jogosítványa viszont nem volt a 125 köbcentis, nagytestű robogóra. – Elmaradt az utolsó két órám, lett egy csomó időm edzés előtt. Beugrottam a térre a haverokhoz, de valamiért egy utcával korábban fordultam be, azelőtt soha nem mentem arra. A szemem sarkából figyeltem, hogyan egykerekezik a barátom. A következő pillanatban hatalmasat estem egy aszfaltszínű fekvőrendőr miatt.

A földre esve nekicsúszott egy oszlopnak.

A mögötte érkező motor az oszlop másik oldalán csúszott tovább, elsodorta a lábát. Az ütközés térd alatt szétszakította a lábszárát, csak egy vékony bőrfecni maradt. A sokktól semmit nem érzett, amikor felemelte a fejét, azt mondta magában, ez nagyon kemény volt. Azután meglátta, milyen természetellenes helyzetben fekszik a lába az oszlop túloldalán, majd rájött, hogy az a nagy vörös tócsa az ő vére, amely a szétszakadt artériából spriccel. Előkotorta zsebéből a telefonját, és hátradobta barátai felé, hogy hívják a mentőket és a szüleit.

A baleseti sebészeten szakorvosok egész csoportja dolgozott azért, hogy a lábát megmentsék. A csontokat sikerült visszailleszteni, a sípcsontra húzott izom azonban csak a csontot takarja, erőt kifejteni nem tud vele. Ha tűvel megszúrja, nem érzi. Fájni mégis tud: ha egész nap vezet, estére átható, tompa fájdalom jelzi, hogy túlterhelte a lábát. A kórházban azt mondták neki, ha fegyelmezetten végigcsinálja az összes feladatot, fel tudja majd emelni a lábát. Azt felelte, neki az nem elég, ő járni szeretne. A rehabilitációs gyógyszállóban a gyógytornász minden gyakorlat előtt megkérdezte: szabad ilyet csinálni a te lábaddal? Németh Roland szerint ezt nem neki, hanem a szakembernek kellett volna tudnia. A kezeléseket otthagyta, lábát az interneten keresett videók alapján tornáztatta.

– A baleset után sokáig nem találtam a helyem – mondja. – Arra készültem, hogy érettségi után Amerikába megyek teniszezni, sportolói ösztöndíjjal elvégzek egy kinti egyetemet. Nem tudtam, mihez kezdjek magammal. Mindig rengeteg barátom volt, a kórházban töltött idő alatt vagy százharmincan látogattak meg. Rengeteget buliztam, de közben pánikbetegségemmel küzdöttem, volt idő, amikor csak úgy tudtam emberek közelségét elviselni, ha végig láttam a kijáratot. Elkezdtem az egyetemet, majd ösztöndíjjal kimentem egy évre Angliába. Ott egy kicsit lehiggadtam. Miután hazajöttem, munkába álltam édesapám szállítmányozási vállalatánál. Egyre jobban hiányzott a tenisz. Még mankóval jártam, amikor megkerestem a volt edzőmet, hogy újra szeretnék játszani. Azt kérdeztem: nincs valami olyan tenisz, amelyet állva lehet játszani? Álló nincs, mondta, de kerekesszékes van, azzal megadta Farkas László ötszörös paralimpikon és sokszoros magyar bajnok telefonszámát.

Öt és fél év kihagyás után Németh Roland újra teniszezni kezdett, ehhez kerekesszékbe ült. A teniszpályán nem mozgó bal lábát tépőzáras szíjjal a székhez erősíti. Edzője Rádi Richárd lett, egy nála fiatalabb sportoló, régi barátja, annak idején együtt kezdtek teniszezni, csak ő már az edzői képesítést is megszerezte. Apró problémát legfeljebb az jelentett, hogy a kerekesszékes teniszről eleinte fogalma sem volt. Az első edzéseken csak ütögette a labdákat a székben ülő Németh Roland felé, aki szinte egyet sem tudott visszaadni.

– Sokan nem értették az edzőválasztásomat – mondja –, pedig egyszerű az oka. Ő a barátom, akivel mindent meg tudok beszélni. Nem tanít, hanem együtt jön velem az úton, és közösen találunk megoldást a problémámra.

Németh Roland 2014 márciusában a csehországi Karviná Open tornán először indult nemzetközi mezőnyben. Második meccsén a verseny első helyen kiemelt játékosa várt rá. Ült a székben a pálya szélén, idegesen nézett maga elé. Farkas László megkérdezte tőle, mi baja van. Nem szeretnék kikapni a második meccsemen, mondta neki. Nem ezért jöttem ide. Hát akkor ne kapjál ki, mondta neki az idősebb teniszező. Csináld azt, amit biztosan tudsz! Pörgős labdákkal leütöm őt a pályáról, mondta ekkor Németh Roland. A fiatal magyar versenyző 6:2, 6:1 arányban verte az elsőként kiemelt versenyzőt. A döntőben újabb kihívással szembesült.

– Az első szettben kikaptam – eleveníti fel. – Tudtam, valami teljesen mást kell csinálnom. Elhatároztam, hogy ráütött labdákkal megpróbálom kifárasztani. Ahhoz, hogy a test felé tartó labdát vissza tudjuk adni, ki kell térni valamelyik oldalra, ez gyors indulást és blokkolást jelent. Kétszer-háromszor meg lehet csinálni, de egy idő után nagyon fárasztó, a huszadik után már nem helyezi, csak visszaüti a labdát, és akkor ott a ziccer. Ezt persze akkor nem gondoltam így végig, inkább csak éreztem. Két és fél órás döntőt játszottunk, és a végére felőröltem az ellenfelemet.

A kerekesszékes teniszezők ötszázas világranglistáján Németh Roland már az első évben bekerült az első kétszázba. Idén az 52. kerekes­székben ülő teniszezőként megmutatta, amit annak idején nem sikerült: nem csupán tehetséges játékos, több annál. Igazi profi.”

Ezúton is köszönet a cikkért 🙂